Elindultak a munkálatok a Dobó téren

Elindultak a munkálatok a Dobó téren

A Városgondozás Kft. és az Agria Film Kft. közösen megkezdték a munkát, hogy idén is fényárban úszó, kiállítókkal teli Dobó térre várják a vendégeket.

A faházak kiszállítása és a fénydekorációk telepítése zajlik első körben, a héten érkezik Eger város karácsonyfája, majd azt követi a színpadtechnika.

Az Eger Advent fő helyszíne idén is a Dobó István tér lesz, ahol kézműves árusokkal, gasztró kiállítókkal találkozhatnak az ide látogatók. A faházak már gyülekeznek a Zalár utcán is, ahol szintén kézműves árusok várják majd a látogatókat. Idén nagyobb hangsúlyt kap a Kis-Dobó tér is, ahol nem csak fénydekorációk, de forralt is lesz bőven. A több kilométernyi fényfüzér hetek alatt kerülnek elhelyezésre.

Berényi Tamás, az esemény főszervezője elmondta, hogy a város legnagyobb szervezési munkálatait igénylő eseménye az Eger Advent, ahol 40 faház kerül kihelyezésre, amihez komplett elektromos hálózatot kell kialakítani, továbbá víz és szennyvíz hálózatot is kialakítanak a vendéglátó-egységekhez, ráadásul fűtési rendszerrel ellátva, hogy ne fagyjon el a hideg időszakban. Az eseményen a fényfüzérek mellett további 7 photospot kerül elhelyezésre, 1 melegedő, 1 fedett közösségi tér, 1 körhinta és megannyi rendezvényelem.

 

 

Image

Nyitvatartás

Karácsonyi vásár
 
HÉTFŐ - KEDD - SZERDA - CSÜTÖRTÖK - VASÁRNAP
14.00 - 20.00
PÉNTEK - SZOMBAT
14.00 - 22.00

Nyitvatartás

Körhinta
 
HÉTFŐ-KEDD-SZERDA-CSÜTÖRTÖK
15.00 - 19.00
PÉNTEK
15.00 - 20.00
SZOMBAT
10:00 - 20:00
VASÁRNAP
11:00 - 19:00

Varázslatos Jégpalota
 
PÉNTEK
15:00 - 18:00
SZOMBAT - VASÁRNAP
10:00 - 18:00
Update cookies preferences